Lady Gaga még januárban, a Grammy után küldött a 18 éves Billie Eilishnak egy csokor virágot és egy üzenetet, amiben gratulált az öt díjnak, amit kapott és felajánlotta, hogy a mentora lesz. Tette mindezt azért, mert tudja, hogy milyen nehéz egy pályája elején járó fiatal lánynak ez a szakma.

Billie Eilish zaklató rajongója távoltartási végzést kapott

Három éven át a közelébe sem mehet az énekesnőnek.

Ez számomra is terápiás, mert nekem fáj, hogy én nem kaptam meg. Én viszont szeretnék ott állni valaki mellett

- idézi a Vanity Fair Lady Gaga nyilatkozatát, aki az Apple Musicnak adott interjújában hozzátette, hogy női mentora ugyan nem volt, de Elton Johnra mindig számíthatott.

Sokáig ő volt a mentorom. Mindig arra ösztönzött, hogy tartsam a fejem a víz felett és hálás vagyok azért, hogy tudta, mikor vagyok mélyen. Pedig mindig elbújtam, mert nem akartam, hogy bárki is úgy lásson.

Kiemelt kép: Instagram/@ladygaga


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!