A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóját jövő hétfőn, szeptember 11-én tartják az Uránia Filmszínházban, ott adták át volna a diplomát az ötven évvel ezelőtt diplomázott színművészeknek.


Nem veszi át az aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől Vámos László rendező ötven évvel ezelőtt végzett osztálya, köztük több Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas művész sem - írta meg a 444.

Nem veszi át az aranydiplomáját Kútvölgyi Erzsébet és Lázár Kati sem.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóját jövő hétfőn, szeptember 11-én tartják az Uránia Filmszínházban, ahol a tervek szerint aranydiplomát adnak át az ötven évvel ezelőtt diplomázott színművészeknek.

"Az a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban Főiskola), amelynek mi egykor növendékei voltunk, a döntés-előkészítés demokratikus szabályainak megkerülésével, a szakma, a hazai és nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére 2020. szeptember 1-én magánegyetemmé alakult. Az újjáalakult intézmény vezetői több alkalommal is határozottan elhatárolódtak az addig működő egyetem működési elveitől, szellemiségétől, és ezzel olyan értékeket tagadtak meg és romboltak le, amelyeknek a szellemében mi annak idején nevelkedtünk.

- áll a 444-hez eljuttatott levélben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!