Kurz azt mondta, előremutató, hogy az unió 2021 után érvényes, következő hétéves költségvetéséről, valamint az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű, a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi kárainak helyreállítási csomagjáról szóló tárgyalások folyamán meghallgatták a "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamokat - Ausztriát, Dániát, Hollandiát és Svédországot -, amelyek kisebb költségvetést szeretnének.


Üdvözölte, hogy Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének javaslata alapján a költségvetés alacsonyabb lenne, azonban országa esetében a közös agrárpolitikához kapcsolódó kompenzációs mechanizmus egyösszegű visszatérítést biztosító kedvezményei magasabbak lennének. Véleménye szerin "egyértelmű", hogy csökkenni fog a költségvetés nagysága. Hozzátette azonban: még nyitott a kérdés, miként lehetséges biztosítani, hogy a pénzt megfelelően használják fel az egyes tagállamokban, egyebek mellett a zöld- és digitális átállás, és a gazdaságot élénkítő szükséges reformok estében. Ez különösen néhány olyan tagállam esetében érzékeny, ahol növelni kell a versenyképességet - húzta alá.

Szavai szerint "egy másik bonyolult téma" a jogállamiság kérdése maradt.

Magyarország és Lengyelország nagyon világos álláspontot képvisel e tekintetben, amellyel nem értük egyet. Itt még nem történt áttörés a tárgyalások során

- fogalmazott az osztrák kancellár.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök a tárgyalások szünetében úgy nyilatkozott: van esély a megállapodásra. Azt mondta, az elképzelések lényegesen közeledtek egymáshoz a délután folyatott kétoldalú megbeszélek folyamán, nyitott kérdést az elosztandó pénzösszeg mérete képez. A helyreállítási alap tételeit tekintve több kompromisszumra van szükség, a hosszú távú költségvetés tekintetétben jobban közeledtek az álláspontok - közölte.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a megállapodás még a hétvégén elérhető lesz. A szavakat tettekre kell váltani, mindannyiunknak erre kell törekednünk

- fogalmazott.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kollégáinál borúlátóbban nyilatkozott. Véleménye szerint a tárgyalások megtorpantak. A megbeszélés a vártnál bonyolultabbnak bizonyult, egyes kérdéseket tekintve nem közelednek az álláspontok. A megoldandó feladatok között a gazdasági mentőcsomag méretét említette, amellyel összefüggésben tájékoztatása szerint néhány tagállam a támogatások és kölcsönök arányát támadja, mások a támogatások összegét kérdőjelezik meg. "Különösen kemény" tárgyalásoknak nevezte a takarékos négyeknek nevezett országokkal folytatott megbeszélést, amelyek kisebb költségvetést szeretnének, és nagyobb beleszólást a pénzek elosztásába és felhasználásába. Róma megállapodást akar, azonban a végső számoknak a tagállamok között arányosnak, a válság kezelését tekintve hatékonynak kell lennie - tette hozzá.

A pénteken kezdődött, kétnaposra tervezett csúcstalálkozón az Európai Tanácsnak az unió következő hétéves költségvetéséről, valamint az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomagról kell megállapodnia. Utóbbi célja, hogy enyhítsen a járvány miatt kialakult gazdasági válságon. A bizottság tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesülne.

A tanácskozás pénteki napján a tagállami vezetők délelőtt tíz órától délutánig két forduló során folyattak megbeszélést az uniós költségvetésről és a helyreállítási csomagról. Ezt követően két-, illetve többoldalú megbeszéléseket tartottak, majd az este kilenc óra táján kezdődő munkavacsorát Charles Michel valamivel éjfél előtt berekesztette.

A délelőtt tizenegy órakor kezdődött szombati, huszonhetes körben kezdett tárgyalási nap délutánján a tagállami vezetők ismét két- és többoldalú megbeszéléseket folytattak. A csúcstalálkozó este kilenc óra után munkavacsorával folytatódott.

Kiemelt kép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!