Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorban reagál Gulyás Gergely azon kijelentésére, amelyben a kormány részéről először közölték, hogy 961 koronavírusos beteg van intenzív osztályon.

A szakértő szerint ez a betegszám „nagyon súlyos adat”, ezzel az intenzív osztályok a kapacitásaik végén járnak, és az intenzív ellátásra szoruló betegek kétharmada gépi lélegeztetésre szorul. Szerinte a hazai intenzív terápiás szakma nem építette ki azt a struktúrát, amilyet külföldön több helyen alkalmaznak, hiányzik például az úgynevezett szubintenzív ellátás.

Beszélt arról is, hogy neki „matematikailag nem jön ki”, hogy a fertőzöttek és a kórházban felvettek száma növekszik, a halálozás viszont nem nő. Arról is beszélt,

nem igaz, hogy bírni fogja az egészségügy a terhelést, amit most látunk, az az összeomlás része.

hirdetés

Kunetz szerint már most több szigorúbb intézkedésre lett volna szükség. Ahol csak lehetne, home office-ra kéne átállni a munkahelyeknek, ahol pedig ezt nem lehet megoldani, ott kötelező maszkhasználatra volna szükség. Ezt szerinte be kellene vezetni az általános iskolák felső tagozatában is.

Szerinte elérkezett az idő a magyar egészségügyben, hogy külföldi segítséget kérjünk: a PCR-tesztekben elmaradtunk, de ő megfontolná néhány intenzív osztályon kezelt beteg átadását más országoknak.

Szerinte túl sok mindent a háziorvosokra bíztak anélkül, hogy ehhez megfelelő útmutató kaptak volna, emellett pedig a lakosságot is minél szélesebb körben értesíteni kéne.



hirdetés