Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint Orbán Viktor csak azért egyezett meg a Magyar Orvosi Kamarával az orvosok béremeléséről, mert attól tart, hogy összeomolhat az egészségügyi rendszer.


A szakember az ATV Híradónak azt mondta: szerinte ez a félelem nem indokolt, mert egyelőre nincs annyi beteg, "de miután meghagyták Káslerék kezében és a jelenlegi kormányzati járványkezelés kezében a járványügyi döntéseket, képesek olyan káoszt csinálni a rendben is, ami pillanatok alatt képes összedönteni a rendszert".

Kunetz szerint amennyiben a járványkezelés mégis összeomlana, az orvosokra lehet majd mutatni, hogy ez az ő hibájuk ellenére annak, hogy a kormány egy látványos gesztussal teljesítette a kéréseiket.

A Független Egészségügyi Szakszervezet szinte azonnal jelezte, hogy a szakdolgozók munkája az orvosokéval arányos bérfejlesztést indokol. Soós Adrianna elnök az ATV-nek elmondta: "A most ismert béremelési elképzelések szerint a szakdolgozók 4 év alatt 72%-os béremelésben részesülnek. Az orvosok 3 év alatt 120%-ban, és tudjuk, hogy sokkal alacsonyabb bérszintről indulunk a szakdolgozóknál, hiszen nagyjából fele annyi most az alapbérük."

Balogh Zoltán, az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a csatorna híradójának azt mondta, hogy a törvény több tízezer szakdolgozó életét rendkívüli módon befolyásolja: az új jogállás miatt veszélybe kerülhet a másodállásuk. "Vannak olyan szolgáltatások, gondoljuk csak az otthonápolás területére ahol a kollégák 80 százaléka a további jogviszony tekintetében vállal ott munkát, tehát ha ebben az ellátási formában korlátozzuk az ő további alkalmazásának a lehetőségét, akkor az otthoni szakápolási szolgálat gyógytornászostól, ápolóstul teljes egészében be fog dőlni a rendszerbe."

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!