Újabb, immár harmadik áldozatát találták meg vasárnap egy mesterséges tó mélyén Ciprus első ismert sorozatgyilkosának, egy külföldi nőkre vadászó hivatásos katonatisztnek - írja az MTI. A 35 éves százados eddig öt nő és két gyerek meggyilkolását vallotta be, ő maga mutatta meg a rendőröknek a szigetország fővárosától, Nicosiától 32 kilométerre nyugatra fekvő mesterséges tavat, egy használaton kívüli rézbánya szennyvíztározóját, amelynek mérgező vizében elrejtette a megölt öt nő közül háromnak a holttestét.


A hatóságok vasárnap felszínre hoztak a tó fenekéről egy holttestet rejtő bőröndöt, amelyet betondarabokkal süllyesztettek a mélybe. Megtaláltak egy második bőröndöt is, de azt egyelőre nem emelik ki, inkább tovább kutatnak a harmadik áldozat után.

A két és fél éve kezdődött gyilkosságsorozatra azután derült fény, hogy két hete túrázók véletlenül felfedezték az egyik áldozat holttestét a rézbánya aknájában, egy hét múlva ugyanott pedig megtaláltak egy másik áldozatot is. A nyomozás hamar elvezetett a katonatiszthez. A férfi kizárólag a földközi-tengeri országban dolgozó külföldi nőkre vadászott, áldozatai között van fülöp-szigeteki, nepáli és román is. A ciprusi rendőrfőnök belső vizsgálatot rendelt el, mivel sokan azzal vádolják a rendőrséget, hogy nem vizsgálta ki érdemben az eltűnési ügyeket.

(MTI, a kiemelt kép a mesterséges tvat ábrázolja, ahol a holtesteket megtalálták: Iakovos Hatzistavrou / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!