Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, újra terhes Kulcsár Edina. Ez lesz a második gyerekük Csutival és nagyjából másfél év lesz a korkülönbség két gyerekük között.

Kulcsár Edina újra terhes

Az egykori szépségkirálynő második gyerekével terhes.

A Story magazin legújabb számában elmesélték a sztoriját annak, hogyan jöttek rá először erre. Kellett hozzá Kulcsár megérzése, akire egy olyan vizsgálat várt volna, ami veszélyeztethette volna a terhességet.

Egy ideje erős derékfájással küzdök, és pár hete rászántam magam, hogy az anyukám, meg a dédnagymamám kiséretében elmenjek egy MRI-re. Tisztán emlékszem, ahogy önkéntelenül kibukott belőlem a kérdés: vajon várandósoknak is megengedett ez a vizsgálat? Anyáék döbbenten meredtem rám, miközben én gyorsan kiderítettem, hogy az első trimeszterben bizony kerülendő. Faggatott a család, terhes vagyok-e, én pedig őszintén válaszoltam: fogalmam sincs, de különös előérzetem van. Kiszaladtam a közeli drogériába, vettem egy tesztet, és az rögtön megmutatta, tényleg babát várok! Alig vártam, hogy megoszthassam a nagy hírt Csutival, de ellentétben az első alkalommal, ezúttal nem csináltam nagy felhajtást a bejelentésből, a férjem kezébe nyomtam a pozitív terhességi tesztet és csak mosolyogtam.

Egyelőre még természetesen nem tudják a születendő gyerek nemét, de már elkezdték találgatni. Kulcsár lányt szeretne, ezért ha most se jön össze, ő harmadik gyereket is szeretne, Csuti már kevésbé.

Elképesztően örült és már el is kezdtük találgatni a baba nemét. Azt mondtam, ha fiú lesz, nem kizárt, hogy elgondolkodom egy harmadik gyereken, mert egy kislány is jó lenne a családunkba. Csuti azonban látványosan megijedt a gondolattól, három gyerek mintha már soknak tűnne neki, bár végtelenül odaadó apuka.

További érdekességeket a terhességéről a Story magazin legújabb számában lehet olvasni.

Kiemelt kép: Facebook / Edina Kulcsar


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!