Januárban jelentette be Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti, hogy külön válnak útjaik. A kapcsolatukról már a Nyerő Páros legújabb évadában is elmesélték, hogy már jó ideje válságban van a házasságuk, és szeretnék megmenteni. Végül úgy döntöttek, hogy elválnak, amellyel kapcsolatban azt nyilatkozták, nem egy harmadik fél miatt vetettek véget a házasságuknak. Kulcsár Edina hétfőn Instagram-oldalán jelentette be, hogy összejött a GwM - polgári nevén Varga Márk - nevű rapperrel, akivel úgy érzi, a sors ajándékozta meg. Azt írta, annak ellenére, hogy sokan meglepődnek az új kapcsolatán, ő már hónapokkal ezelőtt lezárta a múltját.

Kapcsolódó

Kulcsár Edina összejött GwM-mel, közös fotót is posztolt a rapperrel

Nemrég jelentették be férjével, hogy elválnak.

A hír kapcsán a Blikk megkereste Kulcsár Edina férjét, Csutit is, aki elmondta, ő mutatta be a rappert és Kulcsárt egymásnak.

Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azzal is - bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem.

Kulcsár Edina és Csuti szakításának nyilvánosságra kerülésével egy időben érdekes módon Tokár Tamás arról beszélt, hogy szerinte sok olyan pár van Instagramon, akik kirakatban élik az életüket és a fele sem igaz annak, amit a felületen mutatnak magukból.

Kapcsolódó

GwM: Relatív, hogy mennyi idő alatt keresek ötmilliót

A YouTube egy ideje legfelkapottabb magyar előadója GwM, azaz Varga Márk, aki ferencvárosi utcagyerekből lett büszke Porsche-vásárló. Elkísértük egy napjára és koncertjére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!