Az előzetes adatok szerint ez év júliusában 8153 gyermek született és 9632-en haltak meg, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az élveszületések száma 5,9 százalékkal, a halálozásoké 1,7 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.


A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás 30 százalékkal nőtt a tavaly júliusihoz képest.

28 százalékkal, 9605-ra nőtt viszont a házasságkötések száma.

A KSH közölte azt is, hogy idén január és július között 52 320 gyermek jött világra, ez 1,3 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,4 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10 százalékkal több volt a születések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.

Ezen időszak alatt 90 201-en haltak meg, 21 százalékkal (15 629) többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5, március-áprilisban 51, májusban-júniusban 9,2 , júliusban 1,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-júliusi 21 561-gyel szemben 37 881 fő volt, ami 76 százalékos emelkedést jelentett.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,54 volt a 2020. január-júliusra számított 1,53-hoz képest.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!