Ennek ellenére van olyan település, ahol nettó 689 ezer az átlagfizetés. Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.


A GKI Gazdaságkutató Zrt. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján megrajzolta Magyarország friss átlagbértérképét – írja a hvg.hu.

A magyar települések közül Gosztolán a legmagasabb a havi átlag nettó, az alig ötven lakosú, turizmusból és welness-szolgáltatásokból élő faluban 689 ezer forintot keresnek átlagban a munkavállalók.

A városok közt a legmagasabb nettó átlagbért Diósdon keresik (436 ezer), a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer). Budapesten a legmagasabb átlagos havi nettó kereset 370 ezer forint, a fővároson belül pedig a II. kerület emelkedik ki 568 ezer forinttal.

Az adatok szerint a budapesti munkavállók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36 százalékkal többet, mint egy városi munkavállaló és 52 százalékkal többet, mint egy községi munkavállaló.

Pest megye áll az első helyen 315 ezerrel, második Győr-Moson-Sopron 304 ezerrel, a dobogó harmadik fokára pedig Fejér fért fel 301 ezerrel.

A legkevesebbet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lehet keresni (222 ezer), ezt követi Békés (234 ezer), míg Nógrád és Somogy megyében 239 ezer forintot lehet keresni átlagban.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!