Komáromi István elmondta: a várhatóan november 13-áig tartó intézkedés az iskola valamennyi évfolyamát érinti. A koronavírus a diákok és a tanárok között is megjelent, és az utóbbi időszakban növekedett a fertőzöttek száma az iskolában.


A tizenkét évfolyamon tizennyolc diák fertőződött meg a vírussal, a 105 pedagógus közül pedig tizenhárom kollégának a koronavírustesztje lett pozitív, ami már kritikus aránynak számít, ezért vált szükségessé a tantermen kívüli digitális munkarendben végezhető oktatás kérésének kezdeményezése az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felé - ismertette az igazgató. Hozzátette: egy adminisztratív dolgozó is megfertőződött.

Komáromi István az MTI kérdésére megerősítette, hogy a hétvégén elhunyt az iskola egyik tanára, aki egészségi problémái miatt október 12-től már távol volt az intézménytől.

A Nyíregyházi Egyetem fenntartásában működő tizenkét évfolyamos, általános iskolai és nyolc-, valamint négyosztályos gimnáziumi képzést kínáló intézményben 1070 diák tanul.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!