Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el - jelentették be a kormány csütörtök esti ülésén.


A szigorításokat a kormányülésen kivételesen részt vevő Klaus Iohannis államfő ismertette, a konkrét intézkedések azonban - a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat módosítása révén - várhatóan hétfőtől léptetik hatályba.

Iohannis a helyzet súlyosságát nyomatékosította jelenlétével: a rendszerváltás óta a mindenkori román államfő eddig mindössze néhány alkalommal élt azon alkotmányos jogával, hogy országos jelentőségű problémák megvitatása alkalmával részt vehet a kormány ülésén. Az elnök szerint a napi tízezer fertőzéshez közelítő romániai járványhelyzet rendkívül aggasztó, és egyértelművé vált, hogy fékentartásához az eddigieknél szigorúbb korlátozásokra van szükség.

Iohannis elmondta: az állami intézmények és magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, ha a tevékenység jellege ezt megengedi, a személyes jelenlétet követelő munkahelyeken pedig be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást a tömegközlekedési eszközökön.

Be kell tiltani a rendezvényeket és mulatságokat, be kell zárni a piacokat és vásárokat, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, és korlátozni kell az éjszakai kijárást

- sorolta az államfő.

Iohannis ugyanakkor kijelentette: a demokráciát nem lehet zárójelbe tenni, az ennek alapját jelentő választásokat válsághelyzetben is meg kell tartani. Az államfő szerint az erős nemzetek ragaszkodnak a demokratikus választásokhoz.

Iohannis az Amerikai Egyesült Államok példájára hivatkozott, ahol csaknem százezer új fertőzést diagnosztizálnak naponta, az emberek mégis nagy számban, védőmaszkot viselve, a távolságot megtartva, fegyelmezetten álltak sorba, hogy leadhassák voksukat.

Romániában eddig csak azokon a településeken zárták be az iskolákat, ahol meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A héten az iskolák csaknem felében - 8,5 ezer tanintézményben - még a szokásos óralátogatással folyt a tanítás, míg 5 ezer iskolában részlegesen, 4 ezer iskolában pedig már teljes egészében az internetre költöztették az oktatást.

kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!