Kreiss Fanni a harmadik mérkőzését szoros küzdelemben elvesztette, ezzel a nyolcaddöntőben búcsúzott a női tőrözők egyéni versenyétől a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

A francia Pauline Ranvier ellen is jól vívott, mint a korábbi két asszójában, többször vezetett, sőt 12-9-es állásnál úgy tűnt, el is dőlhet a mérkőzés. Ellenfele azonban fordított, majd a második szünetet követően a győzelmet is kiharcolta.

Kezemben volt az asszó, nem tudom, mi történt, rövidzárlat mindenkinél előfordulhat. A 16 közé jutásnak örülök, pozitívan értékelem a versenyt, mert jól vívtam. Elégedett viszont nem vagyok, vereség után senki sem lehet az

- idézi a legtovább jutó női tőrözőt az MTI.

A vb csütörtöki versenynapján Szilágyi Áron is egy rövidzárlatnak köszönhetően búcsúzott idő előtt a kardozóknál, majd Szatmári András a döntőben blokkolt le. Ezzel Kreiss a harmadik, aki egy megtorpanás miatt búcsúzik.

A dupla rövidzárlat, ami kicsit összetörte a magyar szíveket

Így lett Szatmári András vb-ezüstérmes Budapesten.

Kreiss 16. helye mellett Kondricz Kata a 25., Mohamed Aida a 28., Lupkovics Dóra pedig az 56. helyen végzett.

Női tőr, egyéni

A 64 között:

Kreiss Fanni-Alely Hernandez (mexikói) 15-5

Kondricz Kata-Jana Alborova (üzbég) 15-8

Mohamed Aida-Kate Beardmore (brit) 15-12

Jeon Hi Szuk (dél-koreai)-Lupkovics Dóra 15-13

A 32 között:

Kreiss-Anasztaszija Ivanova (orosz) 14-10

Leonie Ebert (német)-Mohamed 15-3

Arianna Errigo (olasz)-Kondricz 15-11

A 16 között:

Pauline Ranvier (francia)-Kreiss 15-13

Nyitókép: MTI/Czagány Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!