Nehéz időszakon van túl Kreiss Fanni, aki 2020 elején még csúcsformában, a női tőrcsapat vezéreként ünnepelhette az olimpiai kvótaszerzést, de a folytatás maga volt a rémálom.

Kapcsolódó

Tizenkét év után visszatér a női tőrcsapat az olimpiára

Óriási csatában harcolta ki a tokiói szereplést a magyar csapat.

A vívónő csaknem egyéves kihagyás után versenyezhet újra, ősszel elkapta a koronavírust: a betegség alaposan meggyötörte, sajnos, több szövődmény is kialakult a szervezetében

"Pajzsmirigyproblémám volt, ez okozhatta a szívritmuszavaromat, annak ellenére, hogy az összes szívvizsgálatom eredménye jó volt. Furcsa módon ugrált a pulzusom, ráadásul ezt én nem is éreztem, de a mérőórám jelezte, hogy nincs minden rendben" - idézte Kreisst a Blikk.

Miután újrakezdtem a tréningeket, olyan történt velem, mint még soha. Fokozatosan, a terhelés mértékére gondosan ügyelve kezdtem el újra vívni, asszó közben mégis le kellett ülnöm, ugyanis nem kaptam levegőt az edzésen. Kiderült, hogy szinte a nulláról kell felépítenem magam újra

- tette hozzá.

Elmondta, célja, hogy jól sikerüljön az olimpia, és dobogóra állhasson társaival.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!