Az intézményt fenntartó kuratórium elnöke azt mondta, hogy a diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A hallgatók szerint azonban a beiratkozással nem ideológiai tábort választottak ,maguknak.


Nyílt levélben határolódtak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai Vidnyánszky Attila, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének kijelentéseitől. A diákok a Szinház Online-on tették közzé az írást.

Vidnyánszky november 15-én Belvárosi Polgári Szalon vendégeként többek között azt mondta:

„Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…)

Az intézmény hallgatói most erre reagáltak, és többek között azt írták, hogy elutasítják a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését. Szerintük az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Azt is hozzátették, hogy a tanáraikkal szakmai munkát végeznek az órákon, „ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival”.

- írták a levélben.

Az aláírók szerint ők világnézettől és pártpolitikától független közösség, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni.

„Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat” - zárták soraikat a diákok.

A nyílt levelet 86 hallgató írta alá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!