Három úszónk és a 4×200-as női gyorsváltónk is továbbjutott a budapesti vizes világbajnokságon.

Gyurinovics Fanni indította a szerdai versenynapot, aki 100 gyorson 54.97 másodperces idejével egy századot lefaragott az egyéni csúcsából, de mivel összesítésben 19. lett, így nem jutott tovább.

A 20 éves Gyurinovics a futam után elmondta, nagyon szeretett volna elődöntőt úszni, de hiába nyom saját bevallása szerint rengeteg koffeint a szervezetébe, reggel nem tud kellőképpen még felpörögni. Ugyanakkor hozzátette, Európa-bajnokságon ezzel az idővel döntőbe lehet kerülni, ami jó előjel az augusztusban Rómában sorra kerülő kontinensviadal előtt, ráadásul a 2017-es vb-n ugyanitt a 28. lett ebben a számban, azaz jó ütemben fejlődik.

A férfiaknál 200 háton mindkét úszónk, Telegdy Ádám és Kovács Benedek is bejutott az elődöntőbe. Az olimpiai ötödik Telegdy - akinek Kapás Boglárka a menyasszonya - a saját futamában a második helyen végzett 1:57.82-vel, és ezzel a hetedik legjobb idővel került a 16 közé.

Jó volt a kezdés, jóleső úszás volt, már amennyire egy délelőtti úszást annak lehet nevezni

- értékelt Telegdy. Kovács hat századdal maradt el Telegdytől (1:57.88), így ő a nyolcadik helyen kvalifikálta magát az esti folytatásra. Kovács a futamáról azt mondta, próbált menni az ausztrál Joshua Edwards-Smithszel, és nagyjából sikerült is tapadnia rá. "Az esti elődöntőben az egyéni csúcs a cél" - fogadkozott Kovács.

200 mellen Békési Eszter is sikerrel teljesítette a délelőtti feladatot, és 2:27.95-ös idejével megcsípte az utolsó továbbjutó helyet.

"Ez volt a célom, hogy eljussak az elődöntőbe. Az országos bajnokság után nagy kő esett le a szívemről, utána már nem görcsöltem rá az edzésekre, és éreztem, hogy jó formában vagyok. Remélem, délután tudok még javulni, a második százban van még tartalék" - nyilatkozta Békési.

A napot a 4×200-as női gyorsváltó (Jakabos Zsuzsanna, Pádár Nikolett, Késely Ajna, Molnár Dóra összeállításban) zárta, amely a futamában a harmadik lett, és az ötödik legjobb idővel (7:56.52) váltotta meg a jegyét a fináléra.

Varga Jennifer / 24.hu A váltó tagjai jogosan pacsiztak, mert ott lesznek az esti döntőben

Mivel az esti programban Kapás Boglárka (200 pillangó), Kós Hubert (200 vegyes) és Németh Nándor (100 gyors) is döntőzik, izgalmas futamok várnak ránk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!