Mind a négy magyar női tőröző sikerrel vette a selejtezőt a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.


A 143 fős mezőnyben a világranglistás helyezés alapján az első 16 kiemelt volt, de a hazaiak közül a legelőkelőbben jegyzett Kreiss Fanni sem tagja a bő élcsoportnak, így mindegyik magyarnak vívnia kellett a főtábláért a BOK Csarnokban.

Kreiss, Mohamed Aida, valamint Kondricz Kata öt ellenfelét legyőzte és csak egytől kapott ki a csoportjában, ahol öt tusig tartottak az asszók, míg Lupkovics Dóra 4/2-vel fejezte be ezt a szakaszt. Az éppen ezen a napon 21 éves Kondricznak ezt követően már nem is maradt feladata, mert plusz 16-os tusarányával befért a selejtezős mezőny első 16-ja közé, így a csoportkör után főtáblára került.

Reggel nagyon izgultam, igaz, ez az állapot már egy hete tart, mindig rám tört ez az érzés, amikor a lányokkal a vb-ről beszélgettünk, hogy milyen lesz hazai közönség előtt vívni. Mindig a következő asszóra koncentráltam, mással nem foglalkoztam

- mondta Kondricz.

A másik három magyarnak viszont egy további ellenfélen keresztül vezetett az útja a legjobb 64 közé. Kreiss 15-2-re verte az ausztrál Violet Hullt, Lupkovics 15-9-re a kanadai Alanna Goldie-t, Mohamednek viszont meg kellett küzdenie a továbbjutásért: Samantha Kyle Catantan ellen sokáig hátrányban volt, 8-8-nál érte utol Fülöp-szigeteki ellenfelét, végül 12-8-ra nyert.

Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyen először magamat kellett legyőznöm. Tudtam, hogy gyenge az ellenfél, de nem könnyelműsködtem, csak valahogy nem működött valami. Amikor két tussal vezetett ellenem, minden lejátszódott előttem: az, hogy hazai közönség előtt nem vallhatok szégyent, meg talán az egész életem is. Az elején türelmetlen voltam, de a pihenőidőben megnyugodtam. Magammal vívtam nagy meccset

- mondta Mohamed.

Feczer Viktor, a női tőr szakág vezetőedzője az értékelésében kiemelte: nemcsak az a tény örömteli, hogy mind a négy hazai vívó továbbjutott, hanem az is, hogy jól is vívtak.

"Dóri fegyelmezett vívással nyerte meg utolsó asszóját, Fanni fölényes győzelme remélhetőleg jót tesz az önbizalmának. Aida a pihenő után remekelt, simává tette az addig szoros asszót. Kata minden dicséretet megérdemel, hogy egyből tovább tudott lépni a csoportjábólvélekedett - mondta a szakember.

A világbajnokság a férfi párbajtőrözők selejtezőivel folytatódik.

Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!