Több mint 16 ezer elítélt került idő előtt feltételesen szabadlábra azon jogszabály nyomán, amely kimondja, hogy az embertelen körülmények között fogva tartott rabok szabadságvesztéséből 30 naponként 6 napot le kell vonni. A Krónika beszámolója szerint 1834 emberölés miatt elítélt rabot engedtek ki hamarabb a 2017 októberében hatályba lépett új szabály óta.


Közel hatezer rablás és lopás miatt elítélt fegyencet engedtek ki, 762-en voltak börtönben nemi erőszakért, 1165 ember pedig ittas, jogosítvány nélküli vezetés, vagy más közlekedési bűncselekmény miatt ült.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kiengedett rabok többsége csak azért szabadulhatott előbb, mert trükközött. Mindent elkövettek ugyanis, hogy a korszerű aradi, giurgiui, bákói vagy a szamosújvári celláikból a túlzsúfolt börtönökbe helyezzék át őket. A törvény elvileg nem teszi azt lehetővé, hogy a rabok maguk válasszák meg a börtönt, de nem telt el sok idő, amíg megtalálták a jogi kiskaput az előírások megkerülésére.

A megoldás az, hogy mondvacsinált pereket indítanak azokban az országrészekben, ahol bíróságra kell járniuk. Ezzel magyarázható, hogy a giurgiui börtön 81 százalékos helykihasználtsággal működik, vagyis 281 elítélt számára lenne még helye, miközben már 1200 rabjuk kérte onnan az áthelyezését. Hasonló helyzetben van a norvég alapból felújított, 87 százalékos kihasználtságú aradi börtön is, ahonnan 1800 rab menekült el, olyan helyekre, mint a normális befogadó képességét 27 százalékkal túllépő craiovai börtön.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!