Harmincszázalékos többletfinanszírozással igyekszik visszavágni a járvány alatt megnyúlt kórházi várólistákat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) - írta meg a Népszava. Az intézkedésről Kiss Zsolt, az alapkezelő főigazgatója számolt be az IME XV. országos egészség-gazdaságtani konferenciáján. A szakember itt egyebekben arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának vége óta (ez május elején volt) kilencezerrel nőtt a műtétre várakozók száma.


Ezzel mostanra már 41 209 beteg áll sorba várólistás ellátásokért.

A növekedés eléri a 28 százalékot. Mint írják, a pandémia kezdetén összesen 25 240 műtétre várakozó várólistás beteg volt.

A járvány következménye az is, hogy több mint 40 százalékkal csökkent az orvosi kezelések száma a gyermekgyógyászatokon, a fülészeti, szemészeti szakellátásoknál, a hepatitisz kezelésével kapcsolatos szolgáltatásoknál, a különféle sebészeti beavatkozásoknál: így a sérvműtéteknél, a mellkasi, hasi, ágyéki sérülések tervezett műtéteinél. A főigazgató szerint ugyanakkor a daganatellenes terápiára szorulók, valamint a szív és érrendszeri betegeket a járvány alatt is valamennyi szükséges kezelésüket megkapták.

Kiss Zoltán érdekességként jegyezte meg, hogy az ellátott betegek számában összességében nem tapasztaltak visszaesést, de ez csak azért van, mert a rendszer azokat is ellátottként regisztrálta, akik a koronavírus elleni oltásukat vették fel.

Mint a NEAK főigazgatója elmondta: most az a feladatuk, hogy számba vegyék, kinek, milyen ellátása maradt el, és azt mielőbb pótolják. Ennek érdekében állítják vissza szeptember elsejétől a teljesítményalapú finanszírozást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!