Olaszországban mielőbb előrehozott választásra van szükség - jelentette ki szerdán Matteo Salvini, a Liga párt vezetője és az ország belügyminisztere.


Az ANSA hírügynökség idézi Salvini rádiónyilatkozatát, amiben azt mondta, augusztus 20-án megszavazzák a Giuseppe Conte miniszterelnök ellen a Liga által benyújtott bizalmatlansági indítványt. Kijelentette: sokan kérik tőle, hogy vessen véget a hatalmi játszmának és a technokrata kormányzásnak. Ennek legjobb, legdemokratikusabb, legátláthatóbb útja a választás - jelentette ki, hozzátéve: "nemet mondok a furcsa kormányokra, mielőbb szavazunk, annál jobb".

A Liga volt szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom ugyanakkor következetlennek nevezte Salvinit, aki bizalmatlansági indítványt nyújt be Conte ellen, miközben kapaszkodik saját tisztségébe. Közölték:

Salvini következetlensége nagyon zavarbaejtő. Ő és a Liga miniszterei bizalmatlanságot jelentettek be Giuseppe Contéval és a kormánnyal szemben, amelynek most is részesei. Akkor minek kapaszkodnak tisztségeikbe? Salvininek le kell mondania posztjáról, hogy következetes lehessen. Szavak helyett cselekedjen, és mutassa meg, hogy az olaszok előbbre vannak a tisztségeknél!

(Fotó: Europress - Filippo MONTEFORTE / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!