Akik átutalással kapják a nyugdíjukat, azoknak a szokásos 12-én, azaz kedden jön meg a nyugdíjprémiummal és nyugdíjkiegészítéssel megtoldott járandóság, akiknek pedig a postás viszi, a menetrend szerinti napon szintén több üti a markukat.

A nyugdíjprémiumnál 1,1-es szorzót határozott meg a kormány (ennyivel haladta meg a gazdasági növekedés a 3,5 százalékot). Ez alapján a maximális prémium 22 ezer forint lehet, amit havi 80 ezer forintos nyugdíj, vagy nyugdíjszerű ellátás mellett lehet megkapni. Felette ugyanennyi, alatta arányosan kevesebb.

A nyugdíjkiegészítés, vagy nyugdíjkorrekció pedig a tervezett infláció alapján belőtt idei nyugdíjemelés (2,7%) és a tényleges infláció (3,4%) közötti különbség (0,7%) alapján jár, az év elejéig visszamenőleg (összesen tehát egy havi összeg 8,4 százaléka).

Az Mfor.hu számításai szerint:

  • Átlagos 135 ezer forintos nyugdíj esetén összesen 33 340 forint lesz a nyovemberi pluszpénz, amiből 11 340 forint a nyugdíjkiegészítés és 22 ezer forint pedig a nyugdíjprémium.
  • A 28 500 forintos minimálnyugdíjas 2394 forint kiegészítést és 7837 forint prémiumot kaphat, ami összesen 10 232 forint.
  • 100 ezer forintos nyugdíjnál számításaik szerint 30 400 forint,
  • 200 ezer forintosnál 38 800,
  • félmilliósnál pedig már 64 ezer forintnyi pluszjuttatással lehet kalkulálni.
  • aki havi 2 millió forint nyugdíjat kap, az a 22 ezer forintos nyugdíjprémium mellé 168 ezer forint korrekcióra számíthat, azaz összesen kis híján plusz 190 ezer forintra.

Mint korábban beszámoltunk róla, idén már kilencen voltak, akik kétmillió forint feletti nyugdíjat kaptak:

Meghökkentő nyugdíjszámok, és ami mögötte van

A nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a bérektől.

A kormányrendeletben ugyan most nem zárták ki azokat, akik ebben az évben mentek nyugdíjba, de mint azt az Azénpénzem.hu a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján megírta, mivel a törvény tartalmazza kizárást, a frissnyugdíjasok idén is kimaradnak.

Nem minden nyugdíjas kap holnap nyugdíjprémiumot

Az eddigiektől eltérően, most nem minden nyugdíjasnak jár a plusz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!