Zárt ajtók mögött mondott beszédet Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetői előtt az Alkotmányvédelmi Hivatal új székházában tavaly február végén.


A Direkt36 egy birtokába került felvétel alapján arról ír, hogy Kövér ezen az eseményen politikai jellegű üzenetet fogalmazott meg, és bár nem nevezett meg pártokat és politikusokat, félreérthetetlenül utalt arra, hogy

szerinte a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára.

A Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa arról beszélt, hogy "a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik, a politika másik része viszont az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik". Ezután kijelentette, hogy "én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti".

Kövér beszédében kijelentette azt is, hogy épp a "szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van" a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az általa megfogalmazott veszélytől.

A rendezvény nem volt nyilvános, nem jelentek meg róla beszámolók a kormánypárti sajtóban sem, és Kövér László honlapján sem. Amikor viszont a Direkt36 kérdéseket tett fel a felvétellel kapcsolatban váratlanul közzétette a több mint másfél évvel ezelőtti beszéd leiratát a blogján Bayer Zsolt kormánypárti publicista, a beszéd szövege pedig megjelent Kövér honlapján is. A kérdésekre viszont nem kapott választ a portál.

A felvétel persze az elmúlt hetek, hónapok történései után különösen érdekes. Nemrég derült ugyanis ki, hogy a Pegasus kémszoftverrel célba vettek magyar ellenzéki politikusokat, környezetükhöz tartozó embereket és kormánykritikus újságírókat is.

Kövér László teljes beszéde:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!