Kovács Zoltán felidézi, hogy a berlini fal leomlásának 30. évfordulójára született WP-cikk szerzője érzelgős hangon fanyalgott azon, hogy a fal leomlása feletti öröm naivitás volt, mivel az 1930-as évek politikája még mindig dívik Kelet-Európában. A szerző antiszemitizmussal, irredentizmussal, Horthy Miklós kormányzó rehabilitációjával, autoriter politikai rendszer lopakodó kialakításával, illiberalizmussal vádolta Magyarországot.

Visszautasított válaszcikkében az államtitkár azt írja, hogy Magyarországot gyakran tisztességtelen bírálatok érik, holott az ország felülkerekedett a rendszerváltozás nehézségein, a 2008-as globális pénzügyi válságon, és visszaszorította a munkanélküliséget.

Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországot a jólét felé emeli olyan gazdaságot teremtve, amelyben aki akar, dolgozhat tisztességes bérért

- hangsúlyozza Kovács Zoltán. Az eredmények ismertetésében arra is kitér, hogy emelkedett a házasságkötések száma, csökkent a válásoké és az abortuszoké, ami szerinte nem annak a jele, hogy a nép autokráciában érzi magát, hanem a derűlátásé és bizalomé.

Kovács Zoltán az antiszemita vádra azt írta, hogy Magyarországon a zsidó közösség olyan biztonságban él, amelyről csak álmodozhatnak berlini vagy párizsi testvéreik.

Cikkét azzal zárja, hogy Magyarországnak és a környező régiónak számos jó oka van ünnepelni a berlini fal leomlását.

Kovács Zoltán "nevetségesnek" és "ostobának" is titulálta a BBC vele interjúzó újságírójának kérdéseit

A kormányszóvivő nem finomkodott a brit újságíróval.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!