Az egyiptomi hatóságok állítása szerint az apa azt hazudta három kiskorú lányának, hogy koronavírus-oltásra mennek az orvoshoz, ehelyett olyan erős gyógyszert fecskendeztek beléjük, ami kiütötte őket.

Míg nem voltak eszméletüknél, körülmetélték őket.

Az anya, aki már elvált korábbi férjétől, egyből értesítette a hatóságokat, miután a lányok beszámoltak a történtekről.

Egyiptomban 2016 óta számít bűncselekménynek a női nemi szervek megcsonkítása, habár már ezelőtt nyolc évvel betiltották a beavatkozást.

Az ügyészség szerint az eljárás végrehajtásáért felelős orvos akár hét évnyi börtönbüntetést kaphat. Az apát, aki pedig felkérte a doktort, három évre ítélhetik.

hirdetés

A 2016. évi törvény alapján azonban még senkit nem vontak sikeresen vád alá, és az egyiptomi nőjogi csoportok szerint a tilalmat sose hajtatták végre megfelelően.

A rituálé, amely jellemzően a külső nemi szervek részleges vagy teljes eltávolítását jelenti, az emberi jogok megsértésének számít. Hosszan tartó mentális és fizikai egészségügyi problémákat vonhat maga után, ideértve a krónikus fertőzéseket, a menstruációs problémákat, a terméketlenséget, a szülési komplikációkat.

Az Unicef szerint legalább 200 millió lány esett át ezen a beavatkozáson több mint 30 országban, de nem állnak rendelkezésükre pontos világméretű adatok.

Az egyiptomi nőügyi aktivisták támogatják az anyák és lányaik tájékoztatását a csonkítás következményeiről, veszélyeiről és a saját jogaikról -írja az Independent.


hirdetés