A Daily Mail számolt be arról, hogy kisebb bonyodalom kerekedett Windsorban, a Royal Lodge nevezetű birtok területén, ami András herceg hivatalos rezidenciája. Erzsébet királynő pedig a corgijait szokta itt sétáltatni, továbbá a birtokon található kápolnába jár misékre (korábban Fülöp herceggel együtt, most már csak egyedül).

Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images A brit királyi család évtizedekkel ezelőtt a birtokon.

Ahogy a lap írja, egy 31 éves férfi és 29 éves barátnője múlt vasárnap beszöktek a birtokra, ráadásul András herceg otthon volt ebben az időben. Azonnal letartóztatták a párt, bevitték őket a helyi rendőrségre, de óvadék fejében haza is mehettek aznap.

Elég nagy a zűrzavar arrafelé: április 19-én egy 44 éves spanyol nő jutott be a birtokra, miután azt hazudta az őröknek, hogy ő András herceg párja, aki el is van jegyezve, így kötelesek átengedni. Húsz percet tartózkodott a birtokon, az őrök még a taxiját is kifizették. Ezt követően sétálgatni kezdett, majd elindult megkeresni a herceget, még a személyzet egy tagját is megkérdezte, merre találja őt. Végül letartóztatták, mert az eljegyzésről szóló mese itt már nem jött be.

A nőnél amúgy térképet találtak a birtokról, valamint önvédelmi eszközöket. András biztonsági szolgálata költségcsökkentés áldozata lett tavaly (mármint létszámban), miután a herceg visszalépett a királyi feladataitól az Epstein-botrány miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!