Azeri kenőpénzek ügyében érintett belga politikus cégétől rendelt tanulmányokat a Miniszterelnökség, valamint a Fidesz pártalapítványa - írja az Átlátszó.


Stef Goris tiszteletbeli tagja volt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének, és aktívan lobbizott az azeri kormány érdekében. 2017 szeptemberében került nyilvánosságra, hogy Azerbajdzsán európai politikusokat vesztegetett meg egy feketekasszából, az Európa Tanács belső vizsgálat után 13 tagját zárta ki az ügy miatt, köztük Gorist.

Goris a belga cégadatok szerint ügyvezetője volt az S.C. Services BVBA nevű vállalkozásnak, amit az azeri kenőpénz-botrány kitörése után gyorsan felszámoltak. Ennek a cégnek a megrendelői közt volt a Miniszterelnökség és a Polgári Magyarországért Alapítvány is, előbbi 255 ezer, utóbbi 151 ezer eurót utalt a vállalkozásnak 2013 és 2015 közt, épp akkor, amikor Magyarország ügyében jogállamiság-vizsgálat folyt az Európa Tanács parlamenti bizottságában.

Az Átlátszó az alapítványhoz és a Miniszterelnökséghez is közadatigényléssel fordult. Előbbi megküldte a belga céggel kötött szerződéseket: jogi kutatómunkát rendeltek, az egyik tanulmány témája "a magyar alkotmányjogi szabályok összehasonlítása az EU szerződések jogi szabályozásával, más országok alkotmányjogi szabályozásával, és az Európa Tanács gyakorlatával", a másiké "a magyar médiatörvény nemzetközi kontextusa és bizonyos uniós jogszabályok magyarországi implementációja".

Újabb adatigénylésre magukat a tanulmányokat is kiadták: az Átlátszó által megkérdezett szakértők szerint érdemi kutatás nincs bennük, nagyrészt szó szerinti idézeteket tartalmaznak a magyar jogi szabályozásból és különböző európai intézmények kritikáiból, és a Fidesz álláspontját visszhangozzák. A második tanulmány duplán is másolat, hiszen az elsőből készült minimális szerkesztéssel, vagyis még egyszer megvették oldalanként közel egymillió forintért azt a szöveget, amit két évvel korábban már kifizettek a belga politikus cégének.

A Miniszterelnökség arra hivatkozva utasította el az adatigénylést, hogy "nyilvánosan megismerhető adat" nem áll rendelkezésükre, Stef Goris pedig csak annyit közölt, hogy a szerződések bizalmasak, nem mondhat róluk semmit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!