Pintér Sándor még a kilencvenes években néhány egykori főrendőrrel együtt gründolta azt a vagyonvédelmi céget, amely csaknem negyven másik vállalkozással együtt nemrég érintett lett egy bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult büntetőügyben - írta meg a Hvg.hu. A gyanúsítottak között van a Preventív-Security Zrt. vezetője, Cz. Gábor, aki a kilencvenes években annak a Valenta Lászlónak a beosztottja és bizalmasa volt a rendőrségen, akivel Pintér a céget alapította.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói több mint negyven vagyonvédelmi cégre, illetve azok vezetőire csaptak le

különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt, ezek egyike a Preventív-Security.

A lap információi szerint a NAV néhány éve kezdte meg azt a felderítést, ami a decemberi rajtaütésben csúcsosodott ki. Ha az ügy részleteit nem lehet tudni, mindössze annyit, hogy a biztonsági piacon klasszikusnak számító trükközések állnak a háttérben. A lap szerint ebben a szektorban jellemző a számlázási láncolatokkal elkövetett adókijátszás, adóelkerülés, amikor az áfaszabályok kijátszásán túl a vagyonőrök foglalkoztatása után nem fizetik meg a közterheket. A lap úgy tudja, hogy a Preventív vezetőjét is érintő bűnügyben a lánc alsó végein lévő gyanúsítottak a "felsőktől" várnak segítséget, de nem sok reménnyel.

A Preventív-Security részéről Cz. Gábor, a cég vezetője érintett, ezt az ügyvédje, Papp Gábor is megerősítette a lapnak. Elmondta: ügyfele panasszal élt a gyanúsítás ellen, és a híresztelések ellenére őt nem vették őrizetbe, semmilyen kényszerintézkedést nem alkalmaztak vele szemben. A lap szerint Cz. Gábor 1999-ig a BRFK gazdasági igazgatójaként tevékenykedett, de amikor Pintér Sándor még országos rendőrfőkapitány volt, akkor Cz. Gábor az ORFK-n Valenta Lászlónak volt a beosztottja és a bizalmasa. Amikor a Horn-kormány ideje alatt Pintért az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor kirúgta a rendőrségtől, akkor vele együtt menesztették mások mellett Valenta Lászlót is, aki akkoriban dandártábornokként az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója volt. Azért is tekintették sokan a Preventívet Pintér-közeli cégnek, mert az első Orbán-kormány idején Valenta Pintér kabinetfőnöke lett, de miután 2002-ben új kormány jött, Valenta négy év szünet után visszament a Preventívhez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!