Miután decemberben katonai világjátékokon vett részt Vuhanban, nagyon rosszul érezte magát, a koronavírus jellemző tünetei közül mindent produkált Tóth Tamás, a triatlonos azonban akkor még nem tudhatta, nem egyszerű influenza ellen küzdött.

A sportoló az M4Sportnak mesélt betegségéről, elmondta, hogy a kínai városból Peruba, majd a Dominikai Köztársaságba utazott, de a karibi országban már nagyon betegnek érezte magát.

Egyhetes borzalom következett, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen beteg, a koronavírus összes tünetét produkáltam.

Nem mondom, hogy az volt, de tény, hogy a lappangási idő végén egy majdnem egy hétig lázas forgolódástól és a tüdőgyulladás tüneteitől szenvedtem a Dominikai Köztársaságban. Nagyon kíváncsi lennék egy teszteredményre, hogy az voltam-e" - mondta.

Tóth szerint a vuhani versenyen induló többi magyar versenyző is tapasztalta magán a tüneteket, de náluk enyhébb lefolyású volt a betegség.

A magyarok közül mindenki, aki indult valamelyik versenyszámban, tapasztalt valamiféle legyengülést vagy mellékhatást. Viszont miután hazaérkeztem erről a túráról, nem vettem észre, hogy bárkinek is átadtam volna."

Körülbelül tizenöten koronavírusosak a magyar úszók és edzőik közül

Sós Csaba beszélt arról, hogy érintheti a jelenlegi járványhelyzet az úszókat lelkileg és gazdaságilag.

A sportolók közül az úszó Kapás Boglárka volt az első, aki bejelentette, hogy megfertőződött, azóta Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elárultat, hogy körülbelül 15 pozitív koronavírusteszt volt a magyar úszók és edzőik között.

Kiemelt fotó: triathlon.org


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!