83 évesen, szombaton Bécsben elhunyt Jevgenyij Nyesztyerenko orosz operaénekes, akinek halálát koronavírus okozta. A világ egyik legnagyobb basszistájaként számontarott Nyeszterenko, aki 1971 és 2000 között a moszkvai Bolsoj színház szólistája volt, több mint félszáz főszerepet adott elő. Fellépett többek között a milánói La Scalában, a New York-i Metropolitan Operában és a londoni Covent Gardenben. Életének utolsó éveit az osztrák fővárosban töltötte.


A Moszkvában született Nyesztyerenko kisgyermekként gramofonon hallgatta a kor "sztárjait", akik közül minden idők egyik legnagyobb basszus énekese, az orosz Fjodor Saljapin és az amerikai Paul Robeson volt rá nagy hatással. A zene mellett másik nagy szerelme az építészet volt, meg is szerezte az építészmérnöki diplomát, de ezzel párhuzamosan elvégezte a leningrádi Rimszkij-Korszakov konzervatóriumot is. Végül a zene mellett döntött, és minden erejét az éneklésre összpontosította.

1963-ban lépett először színpadra, Prokofjev Háború és béke című operájában. Előbb a leningrádi Kis Színház, majd 1967-ben a Mariinszkij Színház tagja lett. 1970-ben Moszkvában megnyerte a nemzetközi Csajkovszkij énekversenyt, amely elindította pályafutásán. Egy év múlva már a moszkvai Nagyszínház vezető énekese volt, élete legboldogabb napjának máig 1972. június 22-ét tartja, amikor a Bolsoj színpadán Glinka Ruszlán és Ludmilla című operájában debütált.

Soha nem kímélte a hangját - pályafutása során több mint 3500 fellépése volt (pályafutása csúcsán évente 250), 70 lemezfelvételt készített, 80 opera vezető szerepét énekelte, több mint húszat eredeti nyelven. Kamaraénekesként és oratóriumokban is fellépett, repertoárja mintegy ötszáz dalt, népdalt és románcot ölel fel.

Élete első külföldi fellépését Magyarországon tartotta 1970-ben, és emlékezete szerint Olaszország után itt lépett föl a leggyakrabban. 1981-ben Ferencsik János vezényletével vette fel A kékszakállú herceg várát, 1985-ben első külföldiként ő énekelte Budapesten magyarul Bartók Béla operáját (egyik legkedvesebb szerepét 1978-ban formálta meg először, oroszul).

Nyesztyerenko leghíresebb szerepei az orosz klasszikus operákhoz fűződnek, mint a Ruszlán és Ludmilla, Borisz Godunov vagy az Igor herceg, de kiemelkedőt nyújtott Mozart A varázsfuvolájának Sarastrójaként, valamint olyan operák főszereplőjeként is, mint Verditől az Attila, a Nabucco, a Don Carlos, Rossinitől A sevillai borbély vagy Charles Gounod Faustja.

A szakmai közönség elsősorban lenyűgöző eleganciáját, pontosságát, szenvedélyességét, kivételes muzikalitását és színészi játékát emeli ki. A világhírű énekes zenepedagógusként is ismert volt, 1975 és 1993 között a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, 1993-tól tíz évig a bécsi konzervatóriumban tanított, két könyve és több mint 200 cikke jelent meg. Magyarországon is több alkalommal tartott énekes mesterkurzust, a budapesti Zeneakadémia tiszteletbeli professzora.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!