A Bosch Healthcare Solutions a Randox Laboratories-zal együttműködve kifejlesztette a világ egyik első teljesen automatizált, a Covid-19-et szűrő molekuláris diagnosztikai vizsgálatát - számolt be a német Handelsblatt.


A Covid 19 gyorsteszttel szeretnénk hozzájárulni a koronavírus-fertőzés gyors visszaszorításához. A fertőzött betegeket így gyorsabban lehet azonosítani és elkülöníteni

- mondta Volkmar Denner, a Bosch igazgatója a lapnak.

A Bosch új, teljesen automatizált koronavírus gyorstesztjét mindössze hat hét alatt fejlesztették ki, elsősorban az orvosi rendelőket, kórházakat, laboratóriumokat és az egészségügyi központokat szeretnék segíteni az új eszközzel. A molekuláris diagnosztikai gyorsteszt alapja tulajdonképpen a Bosch Healthcare Solutions Vivalytic nevű elemző készüléke, amellyel 24 óra alatt 10 mintát lehet megvizsgálni.

A cég közlése szerint a gyorsteszttel a koronavírus-fertőzés két és fél órán belül - a mintavételétől az eredményig - meghatározható. A gyorsteszt közvetlenül a kezelési helyen elvégezhető, így a Bosch szerint az időigényes szállítási útvonalakra sincsen szükség.

A hagyományos teszt eredményére általában két és fél napig kell várni. Az új teszt a koronavíruson kívül kilenc másik légúti betegséget is kimutat, Marc Meier, a Bosch Healthcare Solutions ügyvezető igazgatója szerint így differenciáldiagnosztikával könnyítik meg az orvosok munkáját. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy egyetlen mintából nem csak a koronavírus, hanem akár az A vagy B típusú influenza is kimutatható. A tesztek áprilistól érhetőek el Németországban, majd ezt követően európai és Európán kívüli piacokon.

Egy teszt 50 és 100 euró közötti összegbe, egy - más tesztekhez is felhasználható - elemző készülék pedig 15 ezer euróba kerülhet a forgalmazótól függően. A Bosch szerint a teszt pontossága 95 százalékos, amely megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minőségi előírásainak.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!