A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Horvátországtól a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének hatodik játéknapján, a Papp László Sportarénában szerdán, számolt be az MTI.


Aki ebből arra következtetne, hogy sima meccs volt, az bizony téved.

A magyarok az első szettben még nem tudták annyira megszorongatni ellenfelüket, a másodikat azonban már csak 25-23-ra veszítették el, a harmadik játékrész pedig maga volt az őrület. A házigazda válogatottnak több lehetősége is volt behúzni a játszmát, ám elsősorban a ki nem kényszerített hibák miatt ez nem sikerült. Közben rengeteg videózás is volt,

végül a horvátok 35-33-ra nyerték meg a játékrészt és így a mérkőzést is.

A mieink továbbjutási esélyei a vereséggel minimálisra csökkentek: ahhoz, hogy Jan De Brandt csapata ott legyen a nyolcaddöntőben, 3-0-ra vagy 3-1-re le kell győznie az előző két Eb-n ezüstérmes, a mostani tornán eddig szettet sem veszítő hollandokat, valamint az azerieknek ugyanilyen arányban kell megverniük a román válogatottat.

Csütörtökön 18 órától zárjuk a csoportkört a már biztosan első helyen végző hollandok ellen.

Eredmény

Horvátország - Magyarország 3-0 (-20, -23, -33)

Nyitókép: MTI/Czagány Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!