Németország mindkét világháborúban tengeralattjáróival igyekezett elvágni a Nagy-Britannia számára létfontosságú tengeri szállítási útvonalakat. E hadviselés hatékonyságát azonban nagyban csökkentette, ha az U-bootok kapitányai csak a brit vagy más ellenségesnek számító ország felségjelzésével ellátott hajókat támadhattak meg, így a semleges államok szállítmányai akadály nélkül futhattak be a brit kikötőkbe.
Erre a válasz a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése volt, amely elsőként 105 éve, 1915. február 18-án került kezdődött.
Valójában teljes korlátlanságról ekkor sem volt szó, a németek csak a Brit-szigetek körül kijelölt "háborús zóna" vizein támadtak meg bármilyen hajót figyelmeztetés nélkül. A lépés nyomán valóban komoly nehézségek keletkeztek a brit utánpótlásban, azonban a különböző incidensek, elsősorban a Lusitania utasszállító hajó 1915. május 7-i elsüllyesztése nyomán egyre erősödött a német vezetésre helyeződő nemzetközi nyomás, amely ráadásul az Egyesült Államok hadba lépését sem akarta megkockáztatni.
Nyár végén tehát a tengeralattjárók visszaálltak a korábbi gyakorlatra, ezzel némileg javult a britek helyzete. Végül a németek 1917 februárjában újra meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, de az újabb részsikerek sem voltak elegendőek a Brit-szigetek kiéheztetésére, az Egyesült Államok viszont valóban belépett a háborúba 1917 áprilisában.
