Egy kórház sürgősségi osztályán kötött ki egy amerikai pár, akik úgy gondolták, jó ötlet lesz, ha ejtőernyőzés közben szexelnek, de annyira belemerültek, hogy későn vették észre, milyen közel vannak a földhöz és sietve kellett kinyitniuk az ejtőernyőket - írta a brit bulvársajtó. A pár a TLC televízió egyik műsorának beszélt a rosszul elsült kalandos együttlétről.


A csak keresztnevükön említett William és Leslie elmondta, hogy bármikor képesek egymásnak esni. Leslie közölte, hogy ő "szexuálisan nagyon aktív", annyira, hogy barátjának elég csak ránéznie, és ő azonnal képes lenne rámászni. A nő elmondta, hogy sok őrült ötlete volt arra, hogyan dobják fel szexuális életüket, és egy ejtőernyős ugrásnál arra gondolt, kipróbálhaták zuhanás közben.

Elmondásuk szerint mindketten laza nadrágban voltak, és sikerült is - ahogy ők fogalmaztak - "összekapcsolódni". Az azonban olyan jól sikerült, hogy teljesen belemerültek, és későn vették észre, hogy már nyitniuk kellett volna az ejtőernyőket.

William ekkor kinyitotta barátnője ernyőjét, majd csak utána a sajátját, de az annyira rosszul sikerült, hogy nagy fájdalmat érzett az ágyékában, valamint az arcán, és úgy élt földet, hogy barátnője azt hitte, nem fogja túlélni. A férfi azonnal kórházba vitték, ahol mindkettőjük legnagyobb megkönnyebbülésére kiderült, hogy csak az orra tört el, és a nemi szervének nem volt semmilyen komolyabb baja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!