A palota közleménye nem tér ki arra, hogy a 75 esztendős uralkodó meddig lesz kórházban. A diagnózis nyilvánosságra hozását Károly kifejezetten kérte, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.


Kórházba vonult pénteken a brit uralkodó. III. Károly király előre bejelentett, tervezett beavatkozáson esik át prosztatamegnagyobbodás miatt.

A király londoni hivatalának rövid pénteki tájékoztatása nem tér ki arra, hogy a 75 esztendős uralkodó meddig lesz kórházban.

Az udvar már a múlt héten bejelentette, hogy Károly kórházi prosztatakezelésen esik át.

Az akkori közlemény hangsúlyozta, hogy jóindulatú, "évente több ezer férfinél előforduló" elváltozásról van szó, és a király közéleti programjait "a lábadozás rövid időszakára" elhalasztják.

A diagnózis ismertetésével

Udvari illetékeseket idéző médiaértesülések szerint a diagnózis nyilvánosságra hozását Károly kifejezetten kérte, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) az uralkodó diagnózisának ismertetése után közölte, hogy a prosztataelváltozásokkal foglalkozó online tanácsadó felületének látogatottsága több mint a tízszeresére emelkedett, az oldalt az udvar bejelentése utáni napon 16 ezren keresték fel az 1400 körüli addigi napi látogatottsági átlaggal szemben.

A 42 éves hercegnő műtétjéről az udvar csak annyit közölt, hogy tervezett beavatkozásról volt szó, amely sikerrel járt.

A múlt heti tájékoztatás nem tért ki a betegség mibenlétére, de a Kensington-palota - Katalin és Vilmos londoni hivatala - közölte, hogy a walesi hercegnő valószínűleg 10-14 napot tölt kórházban, utána otthonában lábadozik.

A palota hangsúlyozta: az orvosi szakvélemény alapján valószínűtlen, hogy Katalin a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

III. Károly pénteken - saját kezelésének kezdete előtt - meglátogatta a hercegnőt a kórházban.

(via MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!