Az Európai Bizottság figyeli az igazságügyi rendszer működését, és bármikor újra pénzügyi szankciókkal élhet - erről beszélt a testület szóvivője.


Folyamatosan figyelik az igazságügyi rendszer működését, és bármikor újra pénzügyi szankciókkal élhetnek - mondta az Európai Bizottság szóvivője a Portfoliónak. Ha visszalépést tapasztalnak, akkor leállíthatják a kifizetéseket.

A kormány a múlt héten, szinte az utolsó pillanatban terjesztette be a parlament elé az igazságügyi reform utolsó passzusait. A ház ezt gyorsan el is fogadta, az Európai Bizottság pedig erre válaszul feloldotta a magyar kohéziós források kifizetését.

Az EB szóvivője ennek kapcsán azt mondta a Portfóliónak, hogy a magyar kormány reformcsomagja teljesíti „az európai értékek egyik legfontosabb szempontjának, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításához szükséges kritériumokat.” Ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a kohéziós politika finanszírozási programjainak teljes ciklusa során éberen felügyelik a horizontális feljogosító feltételek teljesülését.

A testület szóvivője azt is jelezte:

Korábban pedig Didier Reynders jogállamiságért felelős biztos is azt mondta, hogy az EB bármikor kész újabb szankciókkal élni Magyarországgal szemben.

Bár a legutóbb kihirdetett paragrafusok valóban csak februárban élesednek, azokat már megfelelően alkalmazzák. Ezért mehetett át a magyar reform, míg korábban Brüsszelben kivárták, hogy a gyakorlatban is élesedjenek a megkövetelt jogszabályok.

A lap szerint bár egyelőre megnyíltak a pénzcsapok, azok bármikor újra elzáródhatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!