Március utolsó napjaiban nagyon szigorú hangvételű levelet küldött az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG Regio) a magyar kormánynak.


Az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény jelenlegi formájában több ponton sértheti a közbeszerzésekre vonatkozó, összeférhetetlenségi, valamint az EU-források felhasználásáról szóló szabályozásokat az Európai Bizottság szerint, tudta meg a Portfolio uniós tisztviselőktől, de erről tanúskodik egy a birtokukba jutott levél is, melyet a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak címeztek.

Az Európai Bizottság a problémák tisztázására és részletes válaszadásra szólította fel a magyar kormányt, a levél keltezése alapján a határidő április végén jár majd le. A lap uniós forrásaitól úgy tudja: túl azon, hogy a jogszabály miatt kötelezettségszegési eljárást indíthatnak Magyarországgal szemben, következmény lehet egyes uniós programoknál a folyóssítások felfüggesztése is. Ha ez megtörténik, akkor nem fogadhat be és fizethet ki számlákat az Európai Bizottság azoknál az operatív programoknál, amelyekre megítélésük szerint kiterjed az építési törvény.

Az Európai Bizottság aggályainak középpontjában a törvény kiterjesztett alkalmazási köre áll, különösen az egyes kedvezményezettekre és projektekre vonatkozó mentességekről szóló rendelkezések. Erről a törvény szövegében azt írják, hogy a kormány egyedi határozatában mentesítheti az adott állami építési beruházást a jogszabály alkalmazása alól az építési beruházás gyors lefolytatása érdekében, „ha ahhoz kiemelt nemzeti vagy befektetésösztönzési érdek fűződik, vagy ha az építési beruházás – a legkisebb költség elvére figyelemmel – ezáltal alacsonyabb mértékű központi költségvetési forrás felhasználásával megvalósítható.”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!