Bár nyolc évet játszott a világ legerősebb bajnokságában, az NBA-ben, Delonte Westről már évek óta nem a kosárlabda miatt beszélnek az emberek. A most 37 éves West a szegénységből kiemelkedve, öngyilkossági kísérletek után jutott el az NBA-be, ahol pár év után, egy kirohanást követően derült ki róla, hogy biporális zavarral küzd.

Egész életében meg akarta ölni magát, ha így folytatja, sikerülni fog

Delonte West a szegénységből kiemelkedve, öngyilkossági kísérletekkel a háta mögött lett NBA-kosaras. Aztán kiderült, hogy lefeküdt LeBron James anyjával, majd legyűrte a mentális betegsége, amit sosem vett igazán komolyan, ma pedig hajléktalan.

West az észak-amerikai liga után még elkosarazgatott, a karrierje 2015-ös lezárása óta viszonyt folyamatosan csúszik lefelé a lejtőn. Elterjedt már róla, hogy az utcán él - amit cáfolt -, kábítószerfüggő, januárban azzal került a hírekbe, hogy levideózták, amint összeverik. A napokban egy olyan fotó járta be a netet, ahol egy dallasi kereszteződésnél kéreget.

Ezt a fényképet látta meg Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa, aki kedden este egy benzinkútnál megtalálta Westet, kérte, hogy szálljon be az autójába, mert segítene neki rendbe tenni az életét.

West korábban játszott a Dallasban, az volt az utolsó szezonja a ligában. Cuban, aki már korábban is próbált neki segíteni, most felajánlotta West családjának, hogy fizeti a drogelvonót. Az üzletember a hírt az ESPN-nek is megerősítette.

Kiemelt kép: RONALD MARTINEZ / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!