A magyar női kosárlabda-válogatott szombat délután 72-56-ra kikapott Belgiumtól az Európa-bajnokságon, ezzel biztossá vált, hogy az olimpiai selejtezőkről is lemarad.

Belgrád, 2019. július 6. Studer Ágnes (b), a magyar és Julie Allemand (j), a belga válogatott játékosa a nõi kosárlabda Európa-bajnokság olimpiai selejtezõ alsóházi rájátszásában (az 5-8. helyért) a Belgrád Arénában 2019. július 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Vége az olimpia álomnak a magyar kosárcsapat számára

Egy jó negyed után összeomlott a női kosárlabda-válogatott.

A mérkőzés után a csapat centere, Horti Dóra állt a kamerák elé, nyilatkozata közben pedig a könnyeivel küszködve árulta el, hogy minden bizonnyal a szombati volt az utolsó meccse a válogatottban. Horti számára azért is lett érzelmes a búcsú, mert a 2015-ös Eb után négy éves kihagyással tért vissza a nemzeti együttesbe, hogy a megfiatalított válogatott útját egyengesse.

Székely Norbert szövetségi kapitány csapata centeréhez hasonlóan pozitívan értékeli, hogy legjobb nyolc közé jutott a csapata

Sok problémánk volt, de kezeltük őket, és újra a nyolc közé kerültünk az Eb-n. Erre büszkének kell lennünk. Jó úton járunk, és remélhetőleg Európa legjobbjai közé emelkedünk a következő két-három évben

- jelentette ki a szakvezető, kiemelve a fiatal magyar kosárlabdázókat, akik közül a 20 év alatti Lelik Réka vagy Pusztai Petra már a felnőtt csapatot erősíti.

A 2001 után ismét negyeddöntőbe jutott válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7-8. helyen zárta az Eb-t.

Végeredmény - női kosárlabda Európa-bajnokság, helyosztó

Belgium-Magyarország 72-56 (12-17, 27-8, 18-12, 15-19)

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!