Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa szerint a szakembereknek kellene dönteni abban, hogy kit kell elsőként oltani, és erről az oltást végzőket is minél gyorsabban értesíteni kéne - mondta el az ATV Start című műsorában.

Az egészségpolitikus nem tudja, honnan lesz a 13 ezer oltópontra szakember. Ha az egészségügyből vonnak ki ide embert, akkor az össze fog omlani

- vélekedett. Szerinte a háziorvos jobb megoldás lenne, mert a beteg tudja, hová kell menni, és mivel ismerik egymást, a folyamat is gördülékenyebb lenne. Komáromi mint háziorvos nem tudja még, hogyan fog oltani, mikor lesz vakcina és naponta hány embert tudna beoltani.

Elmondása szerint a 2400 betege közül legalább 1500-1600 páciensét kéne oltani ahhoz, hogy kialakuljon a védettség.

Szerinte első körben az egészségügy, aztán a rendvédelem, a tömegközlekedés és a logisztika dolgozóit kéne oltani, mert ők tudnak a többieknek segíteni. Úgy véli, már meg kéne kezdeni a vakcinázás szervezését és a tájékoztatást is a háziorvosnak. Amennyiben ő menne el oltópontra, akkor az ő helyettesítését kéne megoldani a rendelőjében - mondta. A műsorban elmondta, szeretné, ha még karácsony előtt megkapnák a háziorvosok, hogy mi lesz a dolguk.

hirdetés



hirdetés