Szerdán jött a hír, hogy hosszú betegség után meghalt Benkő László, az Omega alapítója. A zenekar énekese, Kóbor János a Blikknek azt nyilatkozta, hogy váratlanul érte őket zenésztársuk halála.

Az özvegye, Zsuzsa és a gyerekei, Balázs és Dóri talán már felkészültek arra, hogy elmegy, de ez szinte még most is felfoghatatlan

- mondta a frontember, akit arról is megkérdeztek, hogy mi lesz most a 60 éve működő Omegával.

Erre mi sem tudjuk a választ, a járvány és Laci elvesztése miatt sem. A vírus miatt nem tudtunk színpadra állni, így legalább Lacinak nem szakadt meg a szíve, amiért nem lehet velünk. Az orvosai tiltották attól, hogy színpadra álljon, de neki nem lehetett nemet mondani, nem lehetett volna visszatartani. Most nincs előttünk jövőkép, nincs ötletünk. Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán

- nyilatkozta a lapnak. Benkő László hat évtizedes pályáját ebben a cikkünkben tekintettük át:

Benkő László végigkísérte a magyar rocktörténet első bő hat évtizedét

Az Omega alapító tagja és billentyűse 77 éves volt.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!