Kóbor János több mint két hónapja, 2021. december 6-án hunyt el, a hamvait pedig azóta is egy szekrényben rejtik. Trunkos András, az Omega menedzsere, aki a temetés ügyeit is intézi, most a Blikknek elmondta, eddig adminisztratív akadályai voltak annak, hogy a temetésre sor kerülhessen:


Lesz egy szórás a Balatonnál, Mecky hamvainak egy része oda kerül. Másik része pedig a bazilikába. Méltó helyre. A balatoni ceremóniához már megvan az összes engedély, és napokon belül a bazilikával kapcsolatban is ezt mondhatom. Addig a hamvak egy elkülönített szekrényben vannak elhelyezve. Fontos hangsúlyoznom, hogy mindkét búcsúztatón csak a család lesz és lehet ott.

Trunkos András azt is elmondta, a temetésre legkésőbb február végéig sor kerül majd, és azoknak a rajongóknak is üzent, akik szerint ne csak Kóbor Jánosnak, hanem az egy évvel előtte elhunyt Benkő Lászlónak is állítsanak emléket:

Hozzám is eljutottak ilyen vélemények, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy számomra, számunkra ugyanolyan fontos minden barát és zenész, akit elveszítettünk. Benkő Lacinak a Farkasréti temetőben van a végső nyughelye, és gyönyörű, különleges márvány sírkő készül, amelyen lesz egy Hammond orgona, egy szintetizátor és egy szék. Ez Benkő Laci zarándokhelye is egyben. Ami Meckyt illeti, egy művész már dolgozik a Bátaszék főterén felállítandó, egész alakos álló, és egy másik, Aligán elhelyezendő ülő szobron. Nyáron már ott állhatnak remé­nyeink szerint a rajongók az élethű műalkotások előtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!