Kizárt és egymillió forintos rendbírsággal sújtott a Fővárosi Törvényszék egy szakértőt a Quaestor-ügyben. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint ennek az volt az oka, hogy pénzpiaci- és tőkepiaci szakértő határidőn túl hivatkozott arra, hogy nem rendelkezik szükséges szakmai ismeretekkel. Ez már a sokadik eset, hogy az ügyben egy kirendelt szakértő nem ad szakvéleményt.


A bíróság igazságügyi pénzpiaci- és tőkepiaci szakértőt rendelt ki szakkérdések megválaszolására az ügyben. A szakértőnek két kérdéskörre kellett volna nyilatkoznia, amelyekre két határidőt állapított meg a bíróság, ezeket a szakértő kérésére meg is hosszabbította. A szakértő azonban nem készítette el a véleményeket, hanem - az egyik határidő lejártát követően - írásban a kirendelés alóli felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy a szakvélemény elkészítéséhez szükséges mélységű tőkepiaci ismeretekkel nem rendelkezik.

A Fővárosi Törvényszék felmentette a szakértőt a kirendelés alól, valamint - a fellebbezési jog miatt egyelőre nem véglegesen - egymillió forintos rendbírságot szabott ki vele szemben. A bíróság megállapította, hogy a kirendelt szakértő - a szakértői törvényben meghatározott 5 nap helyett - csak hónapokkal később tájékoztatta arról, hogy a szükséges szakmai ismeretekkel és gyakorlattal nem rendelkezik.

Az ügyészség szerint a szakértő - akinek a kirendelés szerinti kérdések a nyilvántartás szerinti kompetenciájába tartoznak - magatartása a büntetőeljárás további elhúzódásához vezetett, ami miatt a szakértővel szemben kiszabható legmagasabb összegű pénzbírság alkalmazása volt indokolt. Az eljárás elhúzódását eredményezi az is, hogy már korábban is több szakértőt kellett kizárni az ügyben, többek között:

  • volt olyan szakértő, aki a kirendelés után 4 évvel később jelentett be elfogultságot;
  • volt olyan szakértő a tárgyaláson, aki alapvető kérdésekre sem tudott adekvát választ adni,
  • volt olyan szakértő, amely elfogultságra, leterheltségre és kompetencia hiányára egyaránt hivatkozva kérte kizárását.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!