Tizenhárom törvényjavaslatról szavaz a ma utoljára ülésező országgyűlés, a kulturális törvénymódosító csomag mellett a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről is dönteni fognak a képviselők.


Varga Mihály pénzügyminiszter törvényjavaslatának várható hatásait a Népszava elemezte, eszerint a javaslat elfogadása után

a nehéz élethelyzetbe kerülők kihullanak majd az állami egészségügyi ellátásból, a szigorítás pedig akár 700 ezer embert is érinthet.

Jelenleg azok, akik után az állam vagy a munkáltató nem fizeti a tb-t, egyéni egészségügyi szolgáltatási szerződés keretében havi 7500 forintos járulékért vásárolhatnak jogot térítésmentes ellátásokra. A mostani szabály az, hogy akinek rendezetlen a biztosítása, de orvosra szorul, azt ellátják, majd az adóhivatal utólag behajtja rajta az elmaradt járulékot.

A jogszabályváltozás után azonban háromhavi tartozás után azonban érvényteleníteni fogják az adós tajszámát, és már csak készpénz fizetés ellenében, piaci áron juthat egészségügyi ellátáshoz, illetve gyógyszert is csak a támogatás nélküli teljes áron válthat ki a patikában. A gyakorlatban mindez úgy nézhet ki, hogy érvényes tajszám hiányában a betegtől már az egészségügyi intézmény recepcióján elkérik az ellátás árát, ami egy háziorvosi vizsgálat esetében nagyjából tízezer forint, és ha nem tud fizetni, könnyen lehet, hogy nem is kerülhet az orvos elé.

A Népszava szakértője szerint körülbelül 700 ezer ember kerülhet az új szabályok miatt váratlan, nehéz helyzetbe, 50 ezer magyar állampolgár ráadásul akkor sem tudna szerződni egyéni szolgáltatási járulékra, ha akarna, mert nincs állandó lakcíme.

Kép: Ivándi Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!