A napirend előtti felszólalások után a parlament néhány határozatot hozott, majd rátért a képviselői interpellációkra. Az eredeti napirend szerint két tucatnyi ellenzéki képviselő is interpellálta volna valamelyik kormánytagot, ám a napirend előtti beszédek után a képviselők kivonultak az ülésteremből - írja a Mérce.


A házszabály értelmében Latorcai János levezető elnök ezért bejelentette: az interpellációs kérelmeket visszavontnak kell tekintenie, a tervezett kérdéseket már nem tehetik fel a képviselők. Így a fideszesek saját párttársaikat interpellálják.

Az ellenzéki képviselők közös sajtótájékoztatót tartottak a kivonulásuk után. Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, hogy az ellenzék által szájzártörvénynek nevezett, új parlamenti szabályok ellen tiltakoznak, amelyek például az eddiginél is szigorúbb büntetéseket tesznek lehetővé.

Hiába lépett életbe ez a törvény, nem fogunk meghátrálni

- mondta a képviselő, aki szerint mindent megtesznek, hogy "méltók legyenek a Fidesszel szemben az emberek szavazatira".

Az ellenzékiek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, azt akarják elérni, hogy semmisítsék meg az országgyűlési törvény és a házszabály most elfogadott módosításait, ugyanis azok szerintük ellentétesek az Alaptörvénnyel.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) is úgy vélekedett, hogy az ellenzék csak "megtűrt" szerephez jut a Fidesz rendszerében. Ő is arról beszélt, hogy a törvénymódosítások ellehetetlenítik az ellenzéki munkát.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!