Éppen Svájcban tartózkodik Kövér László házelnök, ahol ellátogatott a helyi parlamentbe is, de nem fogadták túl szívélyesen. A Blick beszámolója szerint, amelyet az Index vett észre, amikor a nemzetgyűlés elnöke köszöntötte a fideszes politikust a látogatói karzaton, a szociáldemokrata frakció és a Zöldek szinte minden képviselője, ahelyett, hogy megtapsolta volna, kivonult a teremből. Így tiltakoztak a magyar kormány politikája ellen.


A szociáldemokraták frakcióvezetője, Roger Nordmann megértette kollégái, szerinte spontán akcióját, de ő maga a teremben maradt. Balthasar Glattli a Zöldektől azt mondta, hogy valóban nem tervezték meg előre az akciót, de más, diplomatikus módszerük nem volt a véleményük kifejezésére.

Volt azonban olyan, akit felháborított a svájci képviselők viselkedése. Albert Rösti, a Svájci Néppárt vezetője sértésként értékelte az akciót. Szerinte inkább hálásnak kellene lenni Magyarországnak, mert betartja a dublini szerződést, biztosította a határait és így legalább rövid időre segített Európának a migránsprobléma kezelésében.

Kiemelt kép: Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a berni magyar nagykövetségen rendezett ünnepi fogadáson 2019. március 18-án. MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!