Az oktató szerint a tanuló édesanyja elérte, hogy fia úgy vizsgázhasson, hogy nem teljesítette az előfeltételeket. A kuratórium ezt nem érezte aggályosnak, az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódhat.


Nagy botrányt kavart egy vizsga a tavaszi félévben a Corvinus Egyetemen – írja egy hosszú interjúja elején a 444.hu.

A portálnak Ádám Zoltán, az egyetem docense elmondta: egy olyan diák miatt indultak etikai vizsgálatok az év elején, aki annak ellenére vizsgázott le, hogy a vizsga előfeltételeit nem teljesítette.

Ahogy a cikkben írják, a tanuló nem írt elegendő mennyiségű beadandót és nem végzett el megfelelő számú kvízt sem a szorgalmi időszakban, ezért nem gyűjtött annyi pontot, hogy levizsgázhasson az adott tantárgyból. Ezt így a következő félévben újra fel kellett volna vennie.

A diák édesanyja ekkor felkereste Ádám Zoltánt, és szerette volna elérni, hogy a fia mégis vizsgát tehessen. A docens az általa „rossz hangúlatúnak” leírt beszélgetés során elmondta a nőnek, hogy az egyetem szabályzata szerint a vizsgára nem kerülhet sor az adott félévben. Ekkor azonban az édesanya azt közölte:

Mivel a tanár ekkor sem engedett, a nő az egyetem vezetőihez fordult, akik először visszairányították az oktatóhoz, de végül mégis engedték vizsgázni a tanulót. Később Ádám Zoltán az egyetem három vezetője, köztük Takáts Előd rektor ellen etikai vizsgálatot kezdeményezett. Őket az etikai biztosság első fokon elmarasztalta,

Takáts Előd később lemondott, az azonban nem derült ki, hogy ennek van-e köze a vizsgabotrányhoz.

Ádám a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az etikai ügyekben a Fővárosi Törvényszéken. Eközben kiállt mellette az egyetemi szakszervezet, és kétszáz kollégája is biztosította támogatásáról egy nyílt petícióban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!