Úgy néz ki, érik a Dancing with the Stars idei évadának első álompárja.


Mindenkit sokkolt, amikor a Daning with the Stars szombati adásában Hunyadi Donatella és párja, Bődi Dénes a produkciójuk végén váratlanul megcsókolta egymást. Sokan találgattak, hogy igazi csókról volt-e szó, de egy rúzsfolt mindent elárult. Ráadásul Donatelláék is úgy nyilatkoztak: nem egyszerű színpadi csókról volt szó.

Természetesen Kiszel Tündét is megkérdezték lánya produkciójáról. A celeb nem titkolta, hogy csalódott volt Donatella kiesése miatt, szerinte nem nekik kellett volna búcsúzniuk a produkcióból.

„Ha kell, ha igényli, majd vigasztalom is, de ahogy ismerem, amilyen erős, egy kis szomorúság után megrázza magát. Mert a célja, hogy megismerjék őt, hogy ne a lányomként ismerjék, az megvalósult. Az én kicsi lányom felnőtt nő lett, aki egy csoda! Nagyon büszke vagyok rá, mert én láttam mennyi munkát tett bele, milyen alázattal dolgozott Dinivel azért minden nap, hogy a legjobb produkciót nyújtsák az adásban. A héten is, végig betegen próbált, de direkt nem is szólt róla senkinek, nem ezzel akart pontokat szerezni” – nyilatkozta Kiszel Tünde, aki egyáltalán nem titkolta, hogy megkedvelte lánya partnerét.

– mondta sokat sejtetően az ország legismertebb naptárainak készítője.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!