Nem támogatja többé a 168 Órát és a Klubrádiót az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség - írja a Média1 Köves Slomó HVG-nek adott interjúja alapján. A 168 Órát teljes egészében átadják az eddigi kisebbségi tulajdonosnak, Milkovics Pálnak, a Pesti Hírlap tulajdonosának és a Klubrádióban meglévő kisebbségi üzletrész is az övé lesz. Az EMIH vezető rabbija azt mondta a lapnak, hogy 2015-től kezdődően azért nyújtott az EMIH segítséget a súlyos anyagi gondokkal küzdő 168 Órának és a megszűnés előtt álló Klubrádiónak, mert azt gondolta, hogy ezeken a felületeken lehetőségük lesz a számunkra fontos társadalmi és kulturális üzenetek eljuttatására, nem utolsósorban az antiszemitizmus elleni harc kompromisszumok nélküli képviseletére.

Nemcsak arra kértük nemzetközi támogatóinkat, hogy fektessenek be (a Brit Média Kft.-n keresztül) az egyes médiumokba, hanem a Klubrádió ingatlanát is megvásároltuk Arató Andrástól, és ingyenesen biztosítottuk az épületben a rádió működési feltételeit, beleértve az ő személyes irodáját is. Eszünk ágában sem volt beleszólni az újságírók napi munkájába - soha nem is vádolt ezzel minket senki -, de a kezdetektől betegesen gyanakvó, ellenséges légkörben saját céljainkat sem tudtuk érvényesíteni. Öt-hat év keserű tapasztalatai után fel kellett ismernünk, hogy a nyilvánosság politikai polarizáltsága és a hideg polgárháborús viszonyok miatt a helyzet egyelőre nem érett az általunk képviselt értékelvű megközelítésre

- mondta Köves Slomó, aki később arról beszélt, hogy be kellett látniuk, hogy ez a modell nem működőképes.

Így támogatóink úgy döntöttek, hogy további két lépéssel hátrébb lépünk. A folytatáshoz egy olyan szakmai befektetőt kerestünk, aki komoly szakmai vízióval a további fenntartható működés lehetőségét tudja biztosítani. Őt a Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál személyében találtuk meg. Átadtuk számára az irányítási jogokat, és a folyamat végén tulajdonosi jogokat is átadjuk

- nyilatkozta a rabbi.

Júliusban közös cégbe került a Pesti Hírlap és a 168 Óra

Idén júliusban közös cégbe került a Pesti Hírlap és a 168 Óra. Az ügylet úgy nézett ki, hogy a Brit Media - a 168 Óra és a Neokohn.hu tulajdonosa - megvette a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kft.-t, az egyesülés pedig úgy ment végbe, hogy Milkovics lett a Brit Media vezérigazgatója, a hírek szerint kisebbségi tulajdonosként, 20 százalék körüli részesedéssel. Azaz úgy adta el az online felülettel is rendelkező Pesti Hírlapot, hogy bevásárolta magát egy, az övénél nagyobb cégbe. Hogy az üzlet milyen célok és összegek mentén valósult meg, azt nem tudni, de tény, hogy a 168 Óra kiadója masszív veszteségeket termel évről évre. A Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjéhez köthető Brit Média 2016 óta tulajdonos a Telegráf Kft.-ben.

A HVG megkérdezte Köves Slomót, hogy nem tartja-e aggasztónak, hogy a Milkovics-féle Pesti Hírlap körül megjelent a Habony Árpádhoz köthető Lokál című kormányközeli lapnál korábban vezetői pozíciót betöltő Keresztesi Péter, vagy az, hogy Milkovics jelezte az újságíróknak, hogy "kiegyensúlyozottabb" lapot szeretne, és az, hogy sokan távoztak a laptól. Köves Slomó erre úgy reagált, hogy nincs oka kételkedni abban, hogy Milkovics a vállalásainak megfelelően, a médiumok alapértékeit nem sértve formálja egy 21. századi, versenyképes sajtótermékké a 168 órát. Milkovics nemrég azzal került be a hírekbe, hogy kirúgta Rózsa Pétert, a 168 Óra főszerkesztőjét egy Orbán Viktorról és családjáról készült kép miatt.

Nem csak Orbán családi fotója állhat a 168 Óra főszerkesztőjének kirúgása mögött

Masszív veszteség, Orbánt és Mészárost kisdedként ábrázoló címlap, új résztulajdonos, szinergiák, reménybeli állami hirdetések - megpróbáltunk utánajárni, valóban pusztán Orbán Viktor családi fotójának közlése miatt menesztették-e kevesebb mint egy év után Rózsa Pétert a hetilap éléről.

kiemelt kép: Fülöp Dániel 24/hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!