Menesztették Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét - közölte Index.hu Zrt.

Ebben azt írják,

az igazgatóság mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, szerdán pedig kezdeményezték Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését.

Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, valamint szintén a mai nappal bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is.

Bodolai László az Index munkatársaihoz eljuttatott tájékoztató levelében azt írta, az Index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben. Jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik.

hirdetés

„Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntöttem a menesztéséről”

– indokolta az elnök a döntést.

A közleményből az is kiderült, hogy a főszerkesztő utódjáról később döntenek, addig senki nem tölti be ezt a pozíciót.

Az Index.hu Zrt igazgatóságából múlt héten távozott - a stratégiai partner - az Indamédia két vezetője, az így megüresedett egyik helyet tölti be Sztankóczy András.

A korábban szintén megüresedett vezérigazgatói posztra az igazgatóság elnöke a mai nappal Szombathy Pál igazgatósági tagot nevezte ki, valamint felkérte az igazgatóság tagjait, hogy azonnali hatállyal tekintsék át a társaság jelenlegi helyzetét, és a lehető leggyorsabb módon tegyenek javaslatot az igazgatóság számára a szükséges reorganizációs lépések megtételére.

Szombathy Pál (51) az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, 23 éves kora óta dolgozik újságíróként többirányú iparági tapasztalatokkal. Volt a köztelevízió belpolitikai föszerkesztője, a Hét című közéleti magazin főszerkesztője, műsorvezetője, képernyős a közmédián kívül az ATV, a Story Tv produkcióiban, az elmúlt tíz évben a Digisport reggeli magazinjának arca. A Magyar Hírlap főszerkesztőjeként a lap és kiadója teljes újraépítését, tulajdonosváltásait is levezényelte, a Zóna internetes magazin alapítója volt. Publicistaként az elmúlt tíz évben a pozsonyi Új Szó elemzője.


hirdetés