Szerdán elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap főszerkesztőjét, aki tavaly szeptember óta volt az újság élén - írja a Media1.

Információik szerint Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa kedden döntött a főszerkesztő kirúgásáról, Rózsa Pétert pedig szerdán reggel írásban értesítették arról, hogy azonnali hatállyal felmentették a a munkavégzés alól. Milkovics Pál megerősítette a hírt a portál érdeklődésére.

Mint elmondta,

a főszerkesztőnek azért kellett mennie, mert a 168 Óra most megjelenő lapszámában egy Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról készült korábbi, adventi fotó is megtalálható.

A vezérigazgató szerint pedig ez elfogadhatatlan és morálisan aggályos, mert a képen a miniszterelnök fiatalkorú gyermeke is látható. Milkovics szerint ráadásul „a képet a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”.

hirdetés

„A gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni"

– mondta Milkovics Pál a Media1-nek.

Azt is leszögezte, hogy azért döntött Rózsa Péter leváltása mellett, mert szerinte a jó ízlés határá messze túllépte, amikor így, ezzel az oda nem illő képpel engedte nyomdába a lapot.

„Számomra ez egy morális döntés volt, nem mérlegeltem és nem is tartottam fontosnak a PR-következményeket. Bármelyik másik politikus családja esetében is így jártam volna el”

– mondta.

Hozzátette, hogy bár megpróbálta visszahívni az újságot a terjesztőcégtől, de ez technikai okok miatt már nem volt megvalósítható, ezért a lap az újságosokhoz és az előfizetőkhöz került.

Az újság 6. oldalán kezdődő, Családi álca címmel megjelent összeállításban látható fotót ide kattintva lehet megnézni. A fotó forrásához egyébként azt írták: Orbán Viktor weboldal. A kép eredetileg valóban a miniszterelnok.hu oldalon jelent meg korábban egy ünnepi fotósorozat részeként.

Milkovics Pál azt is elárulta a Media1-nek, hogy Rózsa Péter helyét megbízott főszerkesztőként Makai József, a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese veszi át.


hirdetés